egyszer rámmosolyogtál. akkor láttalak először és már tudtam, hogy ha még egyszer rád nézek elveszek benned. és nem tudtam nem rádnézni. egyre szűkülő körökben kerülgettük egymást egyre nagyobb zavarban. úszkáltunk amíg lehetett, aztán... emlékszel? megfordult velünk a világ. bementem hozzád. karácsonyi dalok, nekünk ott kezdődött a szeretet ünnepe azt hiszem. álltál az ablakban, melléd léptem, elsápadtál, kipirultál, aztán újra és újra. nekem úgy kalimpált a szívem, hogy teljesen elszédültem, ahogyan felébredt és lüktetve élni kezdett bennem az álom. a mi szerelmünk. emlékszel az első csókunkra? a mi szerelmünk nem három hónapos kicsim. azt hiszem már ott szunnyadt és álmodott bennünk, és csak felébredt, amikor végre találkoztunk. talán az isten kódolja valahogy az álmainkba, ki a társunk, a párunk, az életünk, és amikor az ember a párjához ér szinte egyetlen pillanat alatt ott van minden… különben hogy akarhattál volna már akkor gyermeket amikor először egymásba olvadtunk? igaz volt minden kicsim, érzem én… te éppen annyira őszintén akarod a közös életünket, a kandallót, Kishisztist mint én… miért nem engeded meg magadnak édesem, hogy boldog legyél? miért kapaszkodsz ennyire a félelembe? hiszen ha belém kapaszkodnál nem kellene félned, érzed te ezt… tartom hónapok óta az álmunkat egy vékony szálon a semmi felett,
te talán észre sem veszed hogy lebegsz
mégis kinyílsz és virágzol
de nem akarod észrevenni magadban mennyire édes neked ez az álom
szeretsz, és hogy nehogy elveszíts, lelöksz és messzire menekülsz
pedig ott ölelsz a szívedben ha egyszer álomba merülsz
rámkiabálsz, nem kell gyerek, túl fiatal vagyok,
aztán a kishisztisről álmodsz ha a kezem végigsimít a hasadon
felnőttél édes, és ezt te is tudod, hiszen épp azért szeretsz,
mert szeretem hogy tudsz gyerek is lenni, de mellettem igazi nő is lehetsz…
kapaszkodom a semmi fölött és lassan elfogy az erőm, és érzem hogy zuhanok
mégis-mégis az utolsó pillanatig várok
hogy észrevedd és merd elfogadni az igazi álmod
hogy meglásd magadban a félelmeid mögött azt, aki igazán vagy
a szerelemben boldog nőt, a tündért, aki megtalálta akit keresett
és már csak a félelmei miatt nem szabad
már nincs okod félni. dobj el mindent amíg nem késő ami közöttünk fal lehet.
amíg nem zuhanok le elérhetsz, és lebeghetek örökké veled
életem, zuhanok
biztosan ezt akarod?
2008.03.22. 21:38 lebegés-éjszárny
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lebeges.blog.hu/api/trackback/id/tr47425753
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
