egy kicsit talán elveszünk mindannyian, talán gyermekkorban, talán gyermekkorból kifelé, talán az első felnőtt lépéseknél… igazából mindegy azt hiszem hol, talán az is, meddig vezetnek rossz irányba, ha találunk egy morzsát, egy kezet ami úgy érint, hogy biztonságot ad, meggyugvást, és talán irányt, ami felfelé vezet. valahol ott belül, az az eltévedt gyerek bennem is megriad gyakran, kikukucskál néha – talán valaki, remélem épp te, észreveszi, ránéz, mosolyog, megsimogatja… nem kell félni, itt jó…
csak nézlek sokszor, elveszek benned, és hiányzol is, és várom, hogy igazán rám nézz, hogy megláss… azt hiszem szeretnél, hiszen szereted azt ami a jéghegy csúcsa belőlem… és én is így vagyok, mindig ha feltársz valamit, ha őszintén nyílsz tovább egy kicsit, csak még jobban szeretlek, és csak még biztosabb vagyok abban, hogy téged akarlak, mert minden szirmodnál biztosabb vagyok abban, hogy te igazán tündér vagy, az én tündérkém.
csak nézlek sokszor, elveszek benned, és hiányzol is, és várom, hogy igazán rám nézz, hogy megláss… azt hiszem szeretnél, hiszen szereted azt ami a jéghegy csúcsa belőlem… és én is így vagyok, mindig ha feltársz valamit, ha őszintén nyílsz tovább egy kicsit, csak még jobban szeretlek, és csak még biztosabb vagyok abban, hogy téged akarlak, mert minden szirmodnál biztosabb vagyok abban, hogy te igazán tündér vagy, az én tündérkém.
